Szilveszter egyedül

Hát igen, ez most így alakult. A párom dolgozik, a gyerekek már nagyok, saját életük van, buliznak, én pedig nem akartam magára hagyni a kiskutyánkat a lakásban, mert féltem őt a petárdázások és a tűzijátékok miatt. 
Meg amúgy sem szeretek bulizni menni a párom nélkül, valahogy soha nem érzem jól magam nélküle.
Egész nap tiszta dinka voltam, csak elterültem kedvetlenül, még főzni sem volt kedvem, ami pedig nálam elképzelhetetlen dolog. Teljesen beleringattam magam az önsajnálatba, mivel a 45 évem alatt ez lesz az első Szilveszter, amit totálisan egyedül töltök. Mikor az összes gyerekem eltűnt itthonról, akkor hasított belém a felismerés, hogy mi a fenét sajnálgatom itt magam, hiszen ez az én választásom volt. Ha pedig így döntöttem, akkor ezt el kell fogadni és kész.
Úgyhogy egy kellemes fürdés és hajmosás után felfrissülve azon gondolkoztam, hogy az év utolsó napján azt szeretném csinálni, amit a legjobban szeretek, az pedig a főzés és a blogolás. Nem igazán jönnek be nekem az ünnepi  tv műsorok, a kabarét nem igazán bírom, az ezer éves  filmeket meg már láttam 125x, mindet.

Végül is ki mondta, hogy Szilveszterkor nem szabad sütni-főzni? Senki :)
Úgyhogy sütöttem egy egyszerű bögrés sütit, a nagyfiam kedvére egy kis sült kolbászt (ebből én nem fogok enni, de ő nagyon szereti), a férjemnek virslit, a másik 2 gyerekemnek pedig háromszög szendvicset.
Hiszen , ha megjönnek, mindannyian éhesek lesznek, ha mégsem, akkor jó lesz minden holnap is :) 



Most pedig fogom a kedvenc motivációs mappáimat, jegyzeteimet, bevackolom magam és olvasgatok egy jót,  és jól  belelkesítem magam 2014-re, mert az életmódváltós elhatározásomhoz nagy-nagy lendület és elszántság kell, nem hagyom elszunnyadni a tüzet :)

Mindnyájatoknak kívánok boldogságos új esztendőt ♥


Szeretet és nagy ölelés !

Dia



Azért írhatnál ám ide Te is nekem néha ... ♥

Nincsenek megjegyzések:

copyright © . all rights reserved. designed by Color and Code

grid layout coding by helpblogger.com