Étkezési napló - a legegyszerűbben

Tudom, hogy nagyon fontos pontosan és rendszeresen feljegyezni , hogy mikor, mit eszünk, hiszen ez a helyes diétázás alapja. Addig, amíg nem vezetjük, addig fogalmunk sincs, hogy hány kalóriát fogyasztunk el egy nap.
Megmondom őszntén, hogy én itt mindig elbuktam, mert egy falatka bekapása után nem rohangálok tollat, füzetet keresni.
Viszont most rábukkantam egy weboldalra, ahol ezt nagyon egyszerűen és profin megtehetem. Ez pedig a KalóriaBázis.
Mivel úgyis naponta többször ülök géphez, nem nehéz feleleveníteni, hogy mit eszegettem a nap folyamán.
Regisztrálás után kapok egy fiókot, ahol először is őszintén megadom a méreteimet, életmódomat,  majd a célomat - hány kilóra szeretnék lefogyni, és mikorra.
Ezek után a program kikalkulálja, hogy naponta hány kcal-t ehetek meg a célom eléréséhez, és ezt nyomon is követi.
Beírom, hogy mit ettem pl. reggelire, és azonnal megkapom, hogy ez hány kalória volt, még mennyit ehetek aznap, és még azt is kimutatja, hogy az elfogyasztott napi étel milyen arányban tartalmazza a napi szükséges fehérje, szénhidrát és zsír szükségletemet.
Természetesen a napi mozgást is beírhatom, és azt is összesíti.


Nagyon tetszik az is, hogy felvihetek 8és elmenthetek) egy komplett receptet is, a program részletesen kikalkulálja, és leosztja akár egy adagra is a kalória és tápanyag tartalmat.
Pl. van egy paradicsomos káposztafőzelék receptem, amiből egy adag - mint most kiderült - 166 kcal-t tartalmaz, és 4 dl-es az adagom ! Úgyhogy gyakorlatilag degeszre ehetem magam belőle, és akkor is benne maradok az 1200 kcal-ás keretemben :)
Egyébként itt van a recept részletesen :
 http://kaloriabazis.hu/recept/paradicsomos_kaposztafozelek___lisztmentes_kcal/250472_0


Tehát drágáim naplózásra fel !

Szeretet és nagy ölelés !

Dia



Azért írhatnál ám ide Te is nekem néha ... ♥

Nincsenek megjegyzések:

copyright © . all rights reserved. designed by Color and Code

grid layout coding by helpblogger.com